Csakrák minisorozat

A csakrák bennünk működő energiaközpontok.
Általában hetet különböztet meg a szakirodalom, de találkoztam már más felosztással is.
A hetes felosztást használom én is, amikor csakráinkról beszélek.

Két jógaórával ezelőtt felmerült, hogy osszak meg többet a csakrákról és ezt nagyon szívesen meg is teszem! 🙂 Ahogy a bejegyzés címe is mutatja, ez egy mini sorozat lesz. Nem törekszem a teljességre, de arra igen, hogy az alapokat átadjam az érdeklődőknek és ezzel kedvet csináljak ahhoz, hogy tovább olvassatok.

Kép forrása: Internet

Elsőként a második, a Szakrális csakráról írt bejegyzésemet olvashatjátok – az első, a Gyökér csakráról “csak” szóban meséltem az órán. Most viszont arra gondoltam, biztos szívesen olvasnátok ti is, hogy mik is a legalapvetőbb dolgok, amiket ezekről az energiaközpontokról tudni lehet. A Gyökér csakráról elhangzottakat hamarosan pótlom majd írásban is, addig is olvassátok el, mit  gondolok legfontosabbnak a Szakrális csakráról. (Kommentben pedig szívesen látok minden gondolatot, amit megosztanátok velem és a többi olvasóval.)

Különösen aktuális a Szvádhisthána csakra energiája most, hogy telihold van (tegnap volt teljesen teli és még kedden is érvényben lesz a hatása). A második, Szakrális csakránk a kreativitás és az intuíció székhelye is – ezeket pedig gyakran hozzák összefüggésbe a (teli)hold energiájával. Úgy tartják, a Szakrális csakrára kiegyensúlyozólag hat a Hold látványa – használjuk ki minél gyakrabban ezt a lehetőséget!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: