Nagyon szeretek repülni.
Leginkább a szárny fölötti ablaknál szeretek ülni és nézni, ahogy megtörténik a lehetetlen: több tíz tonnás, telepakolt fém henger, ami kecsesen felemelkedik a levegőbe. Nézem, ahogy a lapátok dolgoznak a szárnyon, hallgatom a motort, érzem a sebességet és megérint az emberi elme által létrehozott csoda. Az emberiség mindig is a felhők közé vágyott és nekem ez nem csak álom, hanem valóság.
Hajnali sötétségben indultunk, csak a telihold és a reptér fényei világítottak. Elértük a felszállási sebességet, aztán a repülési magasságot. Aztán egyszercsak felhasadt az ég és kisütött a nap.
 |
| Arany fényben, szelek szárnyán |
Repülőúton mindig ott vagyok, ahol éppen lennem kell és pont úgy történik minden, ahogy a sors könyvében meg van írva. Az indulással hátrahagytam az ottani helyzeteket, a célállomás helyzeteivel meg majd ott szembesülök. Az események alakulásába csak azzal szólhatok bele, hogy elengedem minden gondolatomat és minden bizalmamat a Felsőbb Akaratba (és a pilótába) helyezem.
Minden utamon megtelik a lelkem csodálattal, hálával és megnyugvással.
Megérkezem az adott pillanatba.
Ez az én repülés-meditációm.
 |
| Chin-mudra Az egyéni lélek és a világlélek egyesülésének szimbóluma |
A felhők fölött mindig süt a nap.
Testközelből kaptam emlékeztetőt, hogy ezt (bárhol vagyok is) ne felejtsem el. Néha éjszaka repülünk; máskor kellhet a biztonsági öv, mert előfordul turbulencia. Olykor pedig ködben kell landolnunk úgy, hogy csak belső műszereink jelzéseinkre hagyatkozhatunk.
Minden egyes utunkon bízhatunk a Felsőbb Akaratban.
És amikor sikeresen célhoz érünk, ne felejtsük el legalább gondolatban megtapsolni a saját pilótánkat!
 |
| Hajnali út |
Fábián Veronika Jóga 