Igyál meleg, fűszeres italokat – ájurvéda & éngondoskodás / 5

Mostanra a legmerészebb kiülős helyek is kitették a plédeket a székekre (ha az eső miatt újra be nem hozták őket) és ott is, itthon is száműzött lett a jeges tea. Bár én nyáron is a meleg teára esküszöm, most már nem csak este, hanem napközben is ott gőzölög egy kancsónyi az asztalon. Várja, hogy eléggé kihűljön ahhoz, hogy megmézezzem (az ájurvéda szerint 40 fok fölöttre melegítve a méz méreggé válik – ezt nem tudom, de hogy lebomlanak benne az enzimek és a vitaminok, az biztos!).
Tehát hangsúly azon, hogy meleg italok. Ha Pitta vagy, a forró úgyis csak túlhevítene.

Saját chai latte – a mécses az ovisom műve

Rengeteg fajta ital létezik, ami a hűvös időben jól átmelegít. Gyümölcstea fahéjjal, kávé tejhabbal és persze a tejszínhabos kakaó. Minden melegít, ami őszi fűszerekkel készül, különösen gyömbérrel szeretem fűszerezni az egyébként is bevált teáimat – ilyen például a gyömbéres mentatea. Viszont amit én a legjobban kedvelek, mert desszertnek is beillik, az a tejes-fűszeres fekete tea – teljesen pótolja a kávét, melengeti testem-lelkem és napokra előre el tudom készíteni úgy, hogy csak melegíteni kelljen.

Megosztom veletek a kedvenc chai latte receptemet.

Igazából ez egy chai latte koncentrátum, amit utána házi kókusztejjel szoktam inni.

Tegyél fel egy fazékba főni

Fűszerek
  • 5 bögre vizet. Tegyél a vízbe
  • 8 teljes szegfűszeget
  • 8 egész feketeborsot
  • 2 egész csillagánizst
  • 4 rúd fahéjat
  • 2 félbevágott vanília rudat
  • 2 cm-nyi meghámozott, felkarikázott gyömbérgyökeret
és forrald ezeket együtt legalább 20 percig. Akkorra már csak a fűszerektől is barna színt kap a víz és az egész lakás ínycsiklandó illatban fog úszni 🙂 Vedd egészen kicsire a lángot (ha villanytűzhelyed van, ki is kapcsolhatod, mert úgyis még egy ideig meleg marad) és tegyél a fűszeres vízbe 
  • 5 db feketetea filtert.
Hagyd gőzölögni az egészet még 10 percig. Addigra sűrű, sötét és nagyon fűszeres teakoncentrátumot kapsz, körülbelül 2 bögrényit, ami nagyjából 5 adagnak fele meg. 
Húzd le a tűzről, szűrd le és ha kihűlt, tárold hűtőszekrényben, ott napokig eláll. 
Amikor megkívánod a chai lattét, tölts egy adagot bögrébe és öntsd fel ízlés szerinti mértékben (kókusz-) tejjel.
Kókusztejet így csinálj otthon könnyen-gyorsan:
Tegyél egy lábasba
  •  kókuszreszeléket és öntsd fel annyi vízzel, amennyi kókusztejet kapni szeretnél végeredményként. (Így variálhatod a sűrűséget és a zsírtartalmat – minél több a kókusz, annál kiadósabb lesz maga a tej.)
Forrald fel a beáztatott kókuszt, forrás után pedig vedd le a tűzről és hagyd hűlni. Amikor kihűlt, botmixerrel (vagy turmixgépben) turmixold a lehető legsimábbra. Szűrd át “teazoknin” (vagy tiszta textilen) és már kész is a kókusztej. Tapasztalatom szerint könnyen megromlik, ezért tartsd ezt is hűtőben! Látni fogod, hogy a zsír kiül és megszilárdul a folyadék tetején. Csak egy adagnyit szoktam melegíteni egyszerre, ilyenkor kiveszek arányosan egy adagnyi kókuszzsírt és egy adagnyit a tejből és ezeket melegítem össze.
Melegítsd meg a teát is, add hozzá a tejet, édesítsd és élvezd a finom, melengető chai lattét! 
Jó teázást, vidám hetet nektek! 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: