Online jóga – a váratlan ajándék

Most, hogy lazulnak a koronavírus miatt hozott szigoritások, kezdjük úgy érezni, hogy a vége felé közeledik a történet. Bár nincs kristálygömböm, hogy megmondjam, így van-e (és ez nem is a poszt témája), mégis úgy érzem, hogy egy korszak lezárult. Nem tudom, mit hoz a következő, vagy hogy pontosan mi is lesz az, de számomra egy kísérleti időszaknak vége.
Azért hívom kísérletnek, mert sokminden újat kipróbáltunk, és vagy megszerettük és bevezettük, vagy rájöttünk, hogy nem szeretnénk folytatni a jövőben.

Ami újdonságként jött és nagyon megszerettem, az a online jóga!

Kaptál már valaha olyan ajándékot az élettől, ami először sorscsapásnak tűnt? Ilyennek hittem először az internetes jógát: technikai problémákkal megpakolt pótszer, korona-mintás csomagolásban. Azt gondoltam, nem nekem való. Abban pedig biztos voltam, hogy nem a jóga hagyomány része, ezért erős fenntartásokkal álltam neki.

Nekiálltam viszont, mert hiszek abban, hogy minden lehetőségre nyitni kell, ha álmaink megvalósításáról van szó. Amit az élet ad, azzal dolgozom. Az Univerzum bölcsebb, mint én vagyok. Kibontottam tehát a váratlan csomagot – és akkor kisütött a nap 🌞 megtörtént a csoda!

Nem kellett felfüggesztenem az óráimat – módosult formában, ugyan, de továbbra is hétről hétre találkozhatok azokkal, akik a csoportomként a szívemhez nőttek.
Olyanokkal lett lehetőségem együtt jógázni, akikkel szerettem volna, csak nem volt ötletem, hogy hogyan tudnánk összehozni. A világhálón sikerült.
Van, akit hosszú évek után végre újra látok – legalább képernyőn keresztül – és boldog vagyok, hogy megint részesei lettünk egymás életének.
És vannak azok, akikkel ismeretlenként találkoztunk a közösségi médiában és így lettünk jóga-ismerősök.
Megszületett egy online közösség csupa kreatív és lelkes jógázóból, akikkel alig várom, hogy újra és újra együtt gyakoroljunk.

Hogy milyen az online jóga? Pótolja-e a teremben tartott órákat?
Nem, az online jóga teljesen más. Rájöttem, hogy nem szabad összehasonlítanom a kettőt.
Várom, hogy majd visszamehessünk a terembe, mert utánozhatatlan az ottani hangulat. A zene, a közös mantra ereje, hogy óra közben, ha kell, oda tudok menni ászanát igazítani.

Az online jóga szabadságot ad és összehoz. Lehetsz bárhol a világon: a szomszéd utcában, a város másik rászén, pár megyével vagy akár egy kontinenssel arrébb, akkor is együtt mozdulunk a légzés ütemére. Ha szeretnéd, kiválaszthatod a saját zenéd és magánóraként élheted meg az alkalmat. Ha pedig arra vágysz, az otthonodba jön a közösség, az együtt jógázás élménye. Magaddal viheted a jógát a nyaralásra – a világhálón megszűnik a távolság, nem léteznek határok.

Amit átmeneti pótszernek gondoltam, mostanra szívem egyik csücske lett (igen, van több is 🙂 ). Számíthattok rá, hogy ha újraindulnak a teremben tartott órák, az online jóga megmarad mellette.
Lesznek jógaórák, gyakorlunk jóga nidrát és tartok workshop-okat.
Sőt, hamarosan én szeretnélek meglepni benneteket valami újdonsággal! 🙂

Addig is találkozzunk online!
Namaste

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: