Ez a bejegyzés a célhozérésről szól.Egyrészt végére érünk a kósa minisorozatnak és eljutunk legbelső rétegünkig, másrészt maga ez az utolsó test is a beteljesülésé, az üdv burka.Akár csak egy pillanatra is, de ha sikerül megélni a mindenek felett álló szeretet és szabadság állapotát, bepillanthatunk a megvilágosodásba. Az Ananda szanszkritul boldogságot jelent, de nem akármilyen boldogságot.Bővebben: “Kósa minisorozat 6/6 – Anandamaja kósa”
Kategória tár:Kósák
Kósa minisorozat 6/5 – Vidzsnánamaja kósa
Izgalmas témához, a negyedik testhez érkeztünk. A Bölcsesség burok (vidzsnána=tudás) az a terület, amit már nem mindannyian érzékelünk, hiszen túl van a fizikai dimenziókon. Az intuíció és a magas szintű tudatosság birodalmában járunk, ahová az előző három réteg kitartó megismerésével és fejlesztésével juthatunk el.Ismerkedjünk meg a lelki tapasztalatok helyével, ahol megismerhetjük valódi énünket. A VidzsnánamajaBővebben: “Kósa minisorozat 6/5 – Vidzsnánamaja kósa”
Kósa minisorozat 6/4 – Manomaja kósa
Elérkeztünk a harmadik burokhoz, érzelmeink és elménk folyamatainak színteréhez. Középen járunk, félúton a tapintható fizikai testünk és a szavakkal ki sem fejezhető megvilágosodás között. Ez az a szint, amit legtöbben még érzékelünk, aminek a tudatában vagyunk, de elme burkunk megfigyeléséhez már tudatosan figyelnünk kell befelé. Itt hullámzik tudatunk megvalósult része: gondolataink és érzelmeink óceánja. MerüljBővebben: “Kósa minisorozat 6/4 – Manomaja kósa”
Kósa minisorozat 6/3 – Pránamaja kósa
Biztosan érezted már, hogy van, akivel pusztán egy légtérben létezni is öröm, hogy vannak olyan tájak, amik különösen megnyugtatóak, és hogy jógaóra után frissebb vagy, mint amikor elkezdted a gyakorlást. Ez mind az energia megtapasztalása.Ismerd meg az energiatested, a Pránamaja kósát! A Kósa minisorozattal szeretnék egy kis ízelítőt adni neked abból, hogy mi is aBővebben: “Kósa minisorozat 6/3 – Pránamaja kósa”