Kósa minisorozat 6/5 – Vidzsnánamaja kósa

Izgalmas témához, a negyedik testhez érkeztünk. A Bölcsesség burok (vidzsnána=tudás) az a terület, amit már nem mindannyian érzékelünk, hiszen túl van a fizikai dimenziókon. Az intuíció és a magas szintű tudatosság birodalmában járunk, ahová az előző három réteg kitartó megismerésével és fejlesztésével juthatunk el.Ismerkedjünk meg a lelki tapasztalatok helyével, ahol megismerhetjük valódi énünket. A VidzsnánamajaBővebben: “Kósa minisorozat 6/5 – Vidzsnánamaja kósa”

Kósa minisorozat 6/4 – Manomaja kósa

Elérkeztünk a harmadik burokhoz, érzelmeink és elménk folyamatainak színteréhez. Középen járunk, félúton a tapintható fizikai testünk és a szavakkal ki sem fejezhető megvilágosodás között. Ez az a szint, amit legtöbben még érzékelünk, aminek a tudatában vagyunk, de elme burkunk megfigyeléséhez már tudatosan figyelnünk kell befelé. Itt hullámzik tudatunk megvalósult része: gondolataink és érzelmeink óceánja. MerüljBővebben: “Kósa minisorozat 6/4 – Manomaja kósa”

Kósa minisorozat 6/3 – Pránamaja kósa

Biztosan érezted már, hogy van, akivel pusztán egy légtérben létezni is öröm, hogy vannak olyan tájak, amik különösen megnyugtatóak, és hogy jógaóra után frissebb vagy, mint amikor elkezdted a gyakorlást. Ez mind az energia megtapasztalása.Ismerd meg az energiatested, a Pránamaja kósát! A Kósa minisorozattal szeretnék egy kis ízelítőt adni neked abból, hogy mi is aBővebben: “Kósa minisorozat 6/3 – Pránamaja kósa”

Kósa minisorozat 6/2 – Annamaja kósa

Szeretnék egy kis ízelítőt adni neked abból, hogy mi is a kósa modell, hogy hogyan is értelmezi öt testre bontva az emberi létezést. Ezzel szeretnék egy térképet (vagy inkább vezérfonalat) adni a kezedbe, amivel elindulhatsz, ha szeretnéd, a saját legbelső Éned felé. Vagy tekintsd csak érdekességnek 🙂 Ha jobban beleásnád magad a témába, bőven találszBővebben: “Kósa minisorozat 6/2 – Annamaja kósa”

Kósa minisorozat 6/1 – Dióhéjban az öt testünkről

Ebben a mini sorozatban arról szeretnék mesélni nektek, hogy a védikus gondolkodás szerint mit jelent az, hogy öt testünk van.Mi az az öt test, létezésünk öt rétege/burka, amikett kósáknak nevezünk.Röviden összefoglalom, hogy melyek az egyes kósák, hogyan jelennek meg ezek a mindennapi életben és hogyan tudsz rájuk odafigyelni, amikor jógát gyakorolsz.És hogy vajon miért isBővebben: “Kósa minisorozat 6/1 – Dióhéjban az öt testünkről”